Esettanulmányok

Elektromos haszongépjárművek fejlesztése

Elektromos haszongépjárművek fejlesztése

Elektromos haszongépjárművek fejlesztésére és gyártására szakosodott ügyfelünk meg kívánta vizsgálni az általa létrehozott szellemi alkotások önálló hasznosításának, valamint az ehhez szükséges, és ezt támogató szerzői jogi és iparjogvédelmi eszközrendszer kialakításának feltételeit.

szellemi alkotás, iparjogvédelem, szerzői jogvédelem, stratégia, elektromos haszongépjármű

Kockázati tőkebefektetés repülőgép fejlesztésbe

Kockázati tőkebefektetés repülőgép fejlesztésbe

Kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó ügyfelünk közös társaságot kívánt alapítani egy könnyű repülőgépek fejlesztésével foglalkozó korai fázisú vállalkozással. A befektetési folyamat elindítása előtt azonosítani kívánta a korai fázisú vállalkozás tulajdonában lévő saját fejlesztésű szellemi alkotások tartalmát és kidolgozottságát, mivel ez volt a korai fázisú vállalkozás egyetlen, és az üzleti hasznosítás szempontjából lényeges vagyoni eleme.

szellemi alkotás, iparjogvédelem, szerzői jogvédelem, szellemi alkotás auditálás, repülőgép gyártás

Egyedi szerszámkonstrukció iparjogvédelmi bejelentése

Egyedi szerszámkonstrukció iparjogvédelmi bejelentése

Fémmegmunkáló szerszámok gyártására szakosodott ügyfelünk egyik megrendelése teljesítése során kifejlesztett egy új és egyedi szerszámbetét konstrukciót. A betétkonstrukció kialakítása lehetővé tette nagy vastagságú lemezek hidegsajtolással történő megmunkálását, olyan módon, ahogyan az korábban nem volt lehetséges. A konstrukció egyedi műszaki megoldása hosszú élettartamot biztosított a betétnek, ezért jelentős mértékben csökkentette a szerszámok karbantartási igényét.

szellemi alkotás, iparjogvédelem, szerzői jogvédelem, iparjogvédelmi bejelentés, fémmegmunkáló szerszám

Stratégiai arculatváltás iparjogvédelmi oltalma

Stratégiai arculatváltás iparjogvédelmi oltalma

25 százalékos piaci részesedésű magyar nagyvállalat stratégiai arculatváltást indított el. Ennek részeként olyan 10 megjelölésből álló új termékarculat bevezetését kezdte meg, melynek központi elemét a nemzeti trikolor színei, valamint a nemzeti megjelölésre alapozott megnevezések határozták meg. Cél az új arculat részét képező megjelölések széles körű védettségét biztosító iparjogvédelmi oltalom megszerzése volt.

szellemi alkotás, iparjogvédelem, szerzői jogvédelem, iparjogvédelmi eljárás, arculatváltás

Építőanyag fejlesztés vagyonértékelése

Építőanyag fejlesztés vagyonértékelése

Építőanyagok fejlesztésével foglalkozó partnerünk a nemzetközi piacon is újnak tekinthető terméket fejlesztett ki, saját üzleti tevékenysége körében végrehajtott kutatás-fejlesztési tevékenységgel. Mivel a fejlesztés sikeresen került befejezésre, és partnerünk jelentős saját forrást használt fel a kutatás-fejlesztés során, ezért a kifejlesztett terméket vagyoni elemként kívánta feltüntetni könyvelésében.

szellemi alkotás, iparjogvédelem, szerzői jogvédelem, szellemi alkotás vagyonértékelés, építőanyag fejlesztés

Alapanyagok gyártásra kifejlesztett technológia hasznosítása

Alapanyagok gyártásra kifejlesztett technológia hasznosítása

Ügyfelünk egy külföldi korai fázisú vállalkozás által élelmiszeripari és kozmetikai alapanyagok gyártására kifejlesztett technológiát kívánt Magyarországon hasznosítani. A hasznosítás részeként a célra alkalmas üzemet is meg kívánt építeni, és a technológia magyar alapanyagbázisra kialakított kiviteli alakját is ki kívánta fejleszteni.

iparjogvédelem, szerzői jogvédelem, ipar- és szerzői jogi tárgyú szerződések elkészítése, kozmetikai alapanyag gyártás

Munkavállaló találmányának hasznosítása, értéke

Munkavállaló találmányának hasznosítása, értéke

Ügyfelünk munkavállalója olyan találmányt hozott létre ügyfelünk eszközeinek felhasználásával a munkaideje alatt, amely ugyan nem illeszkedett közvetlenül ügyfelünk tevékenységi körébe, de megfelelő alapot nyújthatott üzleti tevékenysége új piaci területre történő kiterjesztésére. Ügyfelünk korábban nem folytatott kutatás-fejlesztési tevékenységet. Így tanácstalan volt a létrejött szellemi alkotás tulajdonviszonyának, díjazásának, iparjogvédelmi kezelésének rendezésével kapcsolatban.

iparjogvédelem, szerzői jogvédelem, iparjogvédelmi tanácsadás, munkavállaló találmányának hasznosítása

Új műszaki megoldás iparjogvédelmi bejelentése pályázat segítségével

Új műszaki megoldás iparjogvédelmi bejelentése pályázat segítségével

Ügyfelünk saját kisvállalkozása körében mezőgazdasági erőgépek felújításával foglalkozott. Ennek során olyan új műszaki megoldást talált fel, amely lehetővé tette a hazai termelőknél nagyszámban található erőgépek használati értékének jelentős mértékben történő növelését, felújításuk során.

iparjogvédelem, szerzői jogvédelem, iparjogvédelmi pályázat elkészítése, mezőgazdasági erőgépek felújítása

Szellemi vagyongazdálkodás szabályozott feltételeinek megteremtése

Szellemi vagyongazdálkodás szabályozott feltételeinek megteremtése

Ügyfelünk az államháztartás alrendszereiből alapított vállalkozás, amely részben jogszabályi kötelezettségei, részben saját kutatás-fejlesztési tevékenysége megkezdése miatt kényszerült a szellemi vagyongazdálkodás szabályozott feltételeinek megteremtésére. Korábbi tapasztalatok, és megfelelő belső feltételek hiányába, külső szakértőt kívántak igénybe venni a szabályzatok elkészítésére, és a bevezetés támogatására.

iparjogvédelem, szerzői jogvédelem, szellemi vagyongazdálkodás szabályzatok elkészítése, államháztartás

Kiss János József • 1051 Budapest, Arany János u. 15. III. lph III./5. • Telefon: (+36 1) 302 4443 • E-mail: kiss.janos.jozsef@kjj.hu